Közélet

Már próbaköreit rója az új orosz metrószerelvény

A Metrovagonmas előbb szállítja az elkészült járműveket, bár a pályarekonstrukció ettől nem lesz hamarabb kész.

Már a próbaköreit futja a 3-as metró első új orosz szerelvénye – írja a Népszabadság.

A lap úgy értesült, hogy nem volt zökkenőmentes a járművek elindítása, a kocsik ugyanis egy vonatszerelvénybe kapcsolva, „saját lábon” jöttek Budapestre, a szállítás idejére viszont kiiktatták az elektronikai rendszert és a motort, hogy ne sérüljenek meg. Néhány hétig eltartott a szerelvények „felélesztése”, ezután kezdődhetett a tesztüzem a Kőér utcai próbapályán, és a kocsivezetők kiképzése.

Eközben a Metrovagonmas két másik régi szerelvényt is elvitt Budapestről, várhatóan még az idén felújítottakat küld helyettük. A jövő év elején már utasokat is szállíthatnak az új kocsik.

A szállítási határidőt 2018 júniusára előrehozták, de a BKV és az utasok számára ez nem biztos, hogy előnyt jelent, ha ugyanis ráengedik a felújított kocsikat a régi pályára, az károsíthatja a szerelvényeket. A pályarekonstrukció viszont jó esetben 2019 végére fejeződhet be.

A Népszabadság birtokába került eredeti vállalkozói szerződés szerint egyébként az orosz vállalat a vállalkozói díj egy kocsira vetített összegének alig ötödét köteles megtéríteni, ha az előírt karbantartási rend betartása ellenére mégis ki kell vonni egy járművet a forgalomból. A teljes körű jótállás időtartama 36 hónap, és a jótállási biztosíték teljes összege 3,45 milliárd forint.

Az orosz fél egyébként a pályázaton győztes ajánlatához képest nem csak hamarabb elvégzi a munkát, hanem egy helyett három prototípust szállítanak már az idén, és 25-ről 30 évre emelték a vállalt élettartamot. Cserébe azt kérték, hogy előbb fizessen Budapest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik