Közélet

Tiltakozás Szigetváron – fákat vágat ki a kormány a várban

A Szigetvári Emberekért Egyesület szerint semmibe vették a helyi szabályozást és az ott élők akaratát.

A szigetvári várban álló fák csaknem felét kivágnák a kormány Nemzeti Várprogramjának keretében. Csütörtökön reggel már hozzá is láttak a munkához – közölte Facebook-oldalán Berkecz Balázs, a baranyai város főépítésze és az Együtt politikusa.

65 fából 27-et vágnának ki. A Szigetvári Emberekért Egyesület vezetői nyílt levélben kérték Lázár Jánost, hogy mielőtt egyetlen fát is kivágatnának a várban, mutassák be a Nemzeti Várprogram Szigetvárra eső részét a város polgárainak és tervtanácsának.

A vár állami tulajdonban van, a nemzeti kulturális örökség körébe tartozik. A nyílt levél szerint az önkormányzat saját költségén végezte el a beruházáshoz szükséges régészeti feltárást és egyéb munkákat, hogy a kormányzati pénzek megérkezte után azonnal indulhasson a felújítás. A kormány képviselőit a tavaly decemberben tartott tervtanácsi ülésre is meghívták, de nem mentek el, pedig még a Török Köztársaság budapesti nagykövete is megjelent.

Az egyesület szerint a kormányzati fejlesztési elképzelésekről nem egyeztettek a szigetváriakkal, ami a helyi településképi jogszabállyal is szembemegy. Most ott tartanak, hogy a korábbi kormányzati döntésekkel ellentétben idén csak a vészhelyzetet hárítanák el, valamint kivágnának 27 fát és az összes cserjét a Forster Központ irányításával, ugyancsak egy helyi természetvédelmi rendelettel ellentétesen.

A nyílt levél szerint a kormányzati szervek semmibe veszik a helyi és szakmai vonatkozású kérdéseket.

Szeptemberben egyébként a tervek szerint a szigetvári vár ostromának 450. évfordulója alkalmából a városba látogat Recep Tayyip Erdogan török államfő és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök.

Berkecz csütörtökön tiltakozásra hívta a szigetváriakat a fakivágások ellen, emellett a Szigetvári Emberekért Egyesület vezetői bejelentették, hogy feljelentést tesznek természetkárosítás miatt. (Pécsi Stop)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik