Közélet

Kubatov elismerte, hogy találkozott Vizoviczkivel

Valóban kapott levelet a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki Lászlótól – ismerte el Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben. Azt is írta: az ügyben semmilyen rejtegetni valója nincs, ezért a levelet a nyomozás elősegítésének az érdekében 24 órán belül átadta a bűnüldözési szerveknek.

Kubatov a Magyar Idők online kiadásának azt is mondta: talán két alkalommal találkozott a vállalkozóval, egy óvodai rendezvényen, majd a Ferencvárosi Torna Club elnökeként beszélt vele. Utóbbi megbeszélést egy országos médiaügynökség vezetője hozta tető alá az üzletember kezdeményezésére. Két téma merült fel: be szeretett volna fektetni a sportba, és a Fradiba, amitől a klub elhatárolódott, a másik téma pedig a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendők volt. Kubatov szerint Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz.

Korábban a Jobbikhoz közel álló N1TV videócsatorna számolt be arról, hogy a diszkópápaként is ismert, számos éjszakai szórakozóhelyet üzemeltető Vizovitzki azt kérte a politikustól: segítsen elérni, hogy szabadlábon védekezhessen. Cserébe támogatást ígért a kampányban, illetve bűnügyi információkat nem kormánypárti politikusokról.

Az ügyészség nem tartotta annyira fontosnak a levelet, hogy bekerüljön a bíróságra benyújtott anyagok közé, létezéséről mindössze a házkutatási jegyzőkönyv és a feljegyzés árulkodik – írta az N1TV. Vizoviczkit egyébként nem sokkal a levél lefoglalása után, 2013. május 30-án kiengedték a börtönből, és egy időre házi őrizetbe került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik