Közélet

Nyúlfarknyi cikk miatt nem ment el a Portik-szembesítésre Rogán Antal

A Bild német lapnak adott interjúból született, hatmondatos újságcikkel és ügyfele müncheni utazásának beszállókártyájával igazolta Rogán Antal jogi képviselője, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője miért nem tudott megjelenni a Fővárosi Törvényszéken június 17-én. Azon a tárgyaláson, amelyen Portik Tamással szembesítették volna – írta meg a Népszabadság.

A lap úgy tudja, hogy Rogán jogi képviselője arra hivatkozott, hogy a miniszternek nem is kellett volna résztvennie a Juhász Péter Együtt-alelnökkel szembeni személyiségi jogi perének tárgyalásán, ez csupán egy lehetőség volt számára, így igazolniuk sem kell, hogy miért maradt távol a tárcavezető. Juhász Péter ismét kezdeményezni fogja Rogán Antal és Portik Tamás szembesítését, Bérces Renáta bírónőn múlik, hogy teret ad-e ennek.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, miután a Rogán Antal és Juhász Péter közti személyiségi jogi perben tanúként kihallgatott Portik Tamás azt vallotta, tízmillió forintnyi eurót adott át Habony Árpád nagynénje, Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik