Közélet

A kormányoldal és az ellenzék is 150 percben reklámozhat

Elosztották a népszavazási kampányban felhasználható reklámidőt.

Hétfői ülésén döntött arról a Nemzeti Választási Bizottság, hogyan osztják el az állami médiában rendelkezésre álló műsoridőt, amelyben az októberi népszavazás kampányhirdetéseit közölhetik.

A jogszabály szerint a népszavazási kezdeményezés szervezője és a parlamenti frakciók között egyenlő arányban kell elosztani a rendelkezésre álló 300 percet. Mivel a népszavazás kezdeményezője a kormány, a kabinetnek 50 perc jut, illetve további 50-50 perc a Fidesznek, a KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek. Vagyis a kormányoldal összesen 150 percet kap álláspontja hirdetésére, az ellenzék ugyanennyit.

A politikai reklámot a Duna Médiaszolgáltató Zrt-nek a legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró csatornáján kell közzétennie.

A vitában Litresits András, az MSZP delegáltja felvetette, hogy augusztus 13-ig nincs kampányidőszak, így nem felel meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak az „Üzenjünk Brüsszelnek” kampány.

Patyi András, az NVB elnöke ugyanakkor úgy vélte, hogy a társadalmi célú reklám és annak korlátozása nem a választási eljárási törvény, hanem a médiatörvény hatálya alá tartozik. Azt mondta, „a kormánynak és más közhatalmi szerveknek alapvető feladata és lehetősége az, hogy tevékenységükről, céljaikról a közvéleményt folyamatosan tájékoztassák”, hozzátéve, hogy „ez a jog a politikai pártokat is megilleti”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik