Ideje felfogni, menekülhetünk bárhová, ők jönnek utánunk

Nem tarthatjuk fenn örökké a rendkívüli állapotot

– nyilatkozta Hollande. A feloldás dátuma július 26-a lett volna, Nizzában tehát elméletileg még a teljes készültség volt érvényben. És a tragédia mégis bekövetkezett. Az egész világ azt kérdezi, mégis, hogyan volt mindez lehetséges. És a felelősség kérdésében a francia elnök az első helyek egyikén áll, vezetői kompetenciája alaposan megkérdőjeleződött.

De ha őszintén válaszolunk a kérdésre, hogy megvédhet-e minket bármilyen kormány, akármilyen kőkemény titkosszolgálat a terroristáktól, azt kell feleljük: nem, nem védhet meg minket senki.

Hamis lesz csupán a biztonságérzetünk, ha fellélegzünk az állig felfegyverzett kommandósok láttán, ha komolyan bizonyosságnak vesszük, hogy lehet ránk vigyázni, száz százalékig. Tudomásul kell vennünk, hogy mozgósíthatunk minden szervet, állíthatunk akár minden kapuba fegyvereseket, marad rés, marad kiskapu, ahol a gyilkosok beslisszolnak, hogy az életünkre törjenek és elvégezzék pusztító feladatukat.

Nem létezik megnyugtató megoldás, még az sem lenne az, ha bizonytalan ideig mindenki elfelejtené a metrókat, a rendezvényeket (koncerteket, éttermeket, ünnepségeket, stb…). Megállna az élet, folytathatatlan lenne. Nem véletlen, hogy a francia kormány nem tiltotta be a július 14-i ünnepeket sem. (Persze az abszurd, hogy egy kamion egyáltalán megközelíthette a tömeget.)

Utólag persze könnyű azzal takarózni, hogy a támadást a Tour de France illetve az Eb idejére várták. A terroristáknak valószínűleg nem lehetett ilyen akcióterv a fejében. Hiszen tudhatták, hogy akkor tripla védelem lesz, és ők a meglepetés erejére számítanak, a hirtelen sokkra, arra a pillanatra, mikor a feszült, félelemben élő ember kicsit leereszt, hátradőlne, édes istenem, ezt megúsztuk, és talán nem lesz több.

Nos, a gyilkosok erre várnak, ez a gondolat koordinálja a timeingjukat, legyünk váratlanok, menjünk oda, ahol nem számítanak ránk, és kő kövön nem marad. A franciák szívből ünnepeltek a Bastille-napon, és senkinek nem jutott eszébe rettegni, hiszen a fő veszélyen, gondolták, túl vannak.

Ideje felfogni, hogy nem, nem leszünk túl a fő veszélyen. Bárhol, bármikor lecsaphatnak ránk.

Párizsban élő barátaim a novemberi merényletek után általában azt mondták, hogy egy ideig nem kell Párizsban félni, mert ahol volt egy nagy pusztítás, egy ideig biztosan nem lesz. Nos, ez is változhat, ha a terroristák ráéreznek e gondolkodás logikájára. Bármi lehet, bármi, ezzel kell együtt élnünk. Mostanában persze mindenki biztonságügyi szakértő lett, pontosan tudják, hogy kell egy nemzetet megvédeni, érdekes megfigyelni a fizetett trollokat, mennyire kapóra jött nekik ez az szörnyűség, és terelik (próbálják terelni) a megrettent és talpig gyászban álló emberek gondolkodását, és most is csak hajtják a vizet a migránsozók malmára, a népszavazás előfuvallataként.

Utazási szakemberek idén nyár elején igen sokat értekeztek arról, miként változtak meg a világ nyaralási szokásai. Persze, senki nem akar olyan helyre menni, ami gyaníthatóan célpont lesz, így gyakorlatilag kiürültek többek között a török és az egyiptomi szállodakomplexumok. Nekem nagy kedvenc helyem volt Tunézia, de én sem térnék már vissza, a szívem szakad érte. Átrendeződött a turisztikai térkép – igen ám, de az új helyeken sem dőlhetünk hátra, ne higgyük, hogy ők, a világ fenyegetői nem rendezik át a terveiket. Menekülhetünk bárhová, ők jöhetnek utánunk.

Egy vezetés csak annyit tehet, hogy az összes erőforrását mozgósítja, és vigyáz, amennyire tud az állampolgárokra. De ne feledjük: csodákra nem képesek. És a félelmen túl jó lenne, ha mindenki megőrizné higgadt, logikus énjét, és nem a terrorból akarnának politikai hasznot hajtani. Méltatlan ez a rettegésben élő emberekhez, és méltatlan az áldozatok emlékéhez.