Közélet

TASZ: az Ab feláldozta a gyülekezési jogot a politikai lojalitásért

A Társaság a Szabadságjogokért szerint az Alkotmánybíróság feláldozta a gyülekezési jogot a politikai lojalitásért, amikor nem talált kivetnivalót egy tüntetés törvényellenes megtiltásában.

Az Alkotmánybíróság által vizsgált ügyben a miniszterelnök háza elé bejelentett tüntetést a rendőrség azért tiltotta meg, mert annak megtartása “mások jogait és szabadságát” sértené. A TASZ szerint tervezett rendezvényt ilyen indokból előzetesen megtiltani nem lehet.

Az Ab a törvény szövegével nyilvánvalóan ellentétes jogalkalmazás ellenére nem semmisítette meg a tiltást.

A TASZ úgy látja: ha a parlament a rendezvények tiltási okaként elfogadja a jövőbeli jogsértés veszélyét, lehetővé válik, hogy a hatóságok feltételezett, esetleg bekövetkező vagy esetleg elmaradó jogsértésre hivatkozva tiltsák meg tüntetések megtartását.

Ez pedig azt jelenti: a rendőrség szabad utat kapott arra, hogy önkényes döntést hozzon az egyik legfontosabb politikai szabadságjog legsúlyosabb korlátozása tárgyában. Ha pedig a rendőrségnek lehetősége lesz arra, hogy törvényben meg nem határozott jogok többé vagy kevésbé valószínű sérelmére hivatkozva tiltsa meg egy rendezvény megtartását, akkor ezzel a lehetőséggel vissza fog élni, fogalmaz közleményében a TASZ.

Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik