Közélet

„Szándékosan senkit nem ütöttünk meg” – mondta a Liget biztonsági őreinek vezére

Tóth Csaba szerint azt is meg lehet érteni, hogy a rendőrökkel emelt hangon beszéltek.

Az Origónak nyilatkozott Tóth Csaba, aki a Városligetben, a Közlekedési Múzeumnál és a Hungexpo épületeinél vezette a biztonsági szolgálatokat. Több hír és videó is napvilágot látott arról, hogy a „kopaszoknak” nevezett biztonsági emberek tüntetőt bántalmaznak, fejüket vesztve ordibálnak, vagy épp rendőrt fújnak le gázspray-vel.

Tóth azt mondta: neki semmi köze sem a választási irodánál februárban történtekhez, sem a Fradi Security Kft-hez, de a Fideszhez sem, mert „az MSZP nyolcéves kormányzása alatt is részt vett a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek a biztosításában”. Szerinte a „magukat békésnek nevező” demonstrálók köveket dobáltak a Hungexpónál, Gulyás Márton aktivista pedig „5 centiméter hosszúságú bicskával hadonászott”. Azt mondta, nem utasította a rendőröket, a szóhasználatért elnézést kér, de „abban a helyzetben, amikor támadtak minket, ezt meg lehet érteni”.

Gulyás is megszólalt a portálnak, azt mondta, egy multifunkcionális harapófogó volt nála, hogy a ponyvát levágja, de azzal senkinek a testi épségét nem veszélyeztette, és a szerszám már nem volt nála, amikor eltörték az ujját.

A biztonságiak vezetője szerint a kollégái szándékosan senkit nem ütöttek meg, erre egyébként sem volt jogosítványuk. Tóth kijelentette: jelenleg is elemzik a náluk lévő feltételeket, és ezt követően megteszik a megfelelő lépéseket. „Ha az elmúlt napok demonstrációi békések voltak, akkor hogyan lehet az, hogy a munkatársaim megsérültek?” – kérdezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik