Közélet

Liget: szájon térdelte a rendőrt a francia aktivista, elítélték

Egy év börtönre ítéltek, két év próbaidőre felfüggesztve egy a Liget-projekt ellen tiltakozó külföldi aktivistát pénteken, mert szándékosan szájon rúgott egy rendőrt - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 21 éves francia férfi szerdán a XIV. kerületi Olof Palme sétánynál erőszakosan akadályozta egyenruhás rendőrök jogszerű intézkedését. A rendőrök felszólításai ellenére sem hagyta el a helyszínt, és miközben a vele szemben testi kényszert alkalmazó rendőröknek ellenállt, az egyik rendőrt jobb térdével szándékosan, célzottan közepes erővel szájon rúgta.

A bíróság a férfit az ügyészi indítvánnyal egyezően hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, és egy év börtönre ítélte, ennek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Emellett két évre kiutasította Magyarországról.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett

– tette hozzá Ibolya Tibor.

Szerda reggel elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítették a területet, miután az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását.  Sok tiltakozó ellenszegült, a rendőrök délutánig hatvanhárom emberrel szemben intézkedtek, közülük tizenkettőt előállítottak, egyiküket hivatalos személy elleni erőszak, a többieket szabálysértés továbbfolytatása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik