Közélet

Rétvári: növelik az egészségügyi szűrésekre fordítható forrásokat

A jövőben még több forrást fordítanak az egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 kedd reggeli műsorában.

Rétvári Bence kiemelte: nem csak az átlagéletkort, hanem az egészségben eltöltött évek számát is növelni akarják. Elmondta, hogy az országban működő 61 egészségfejlesztési irodára korábban 900 millió forintot fordítottak, ezt a keretet 1,5 milliárd forintra növelték, hogy a jövőben még több szűrővizsgálatot végezhessenek el. Emellett a 2014-2020-as ciklusban az uniós forrásokból is milliárdokat fordítanak szűrőprogramokra.

Kitért továbbá arra is, hogy a szűréseknél sikerült szemléletformálást elérni, számos újítást vezettek be: például egyre több rendezvényen jelennek meg szűrőbuszokkal nyári fesztiválokon. Továbbá az alapellátásban is megerősítették ezt a területet: a szakorvosok mellett mostanra több ezer védőnőt is kiképeztek, akik elvégezhetik a szűrővizsgálatokat.

Ezzel együtt a szűréseken való megjelenést is sikerült növelni. Az emlőszűrésen résztvevők aránya korábban 40 százalék körüli volt, mostanra ez 50 százalékra emelkedett. A HPV oltást kérők aránya kezdetben 70 százalék körüli volt, mostanra ez is 80 százalék körüli lett – mondta az államtitkár, hozzátéve: ez az egyik legsikeresebb új szűrőprogram.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra is, hogy a jövőben a vidéki kórházfejlesztések mellett a fővárosi kórházfejlesztés az egyik fontos feladat. Ennek kapcsán elmondta, hogy a tervezett új budapesti szuperkórház előkészítési feladataira már 1 milliárd forintot elkülönítettek. Az egészségügyet érintő másik fontos feladatként azt nevezte meg, hogy a jövőben meg tudják akadályozni a kórházi adósságok rendszeres újratermelődését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik