Közélet

Az Úttörő Áruház egykori híres díszkútja ma egy hotel átjárójában várja a megmentést

A látványos díszkút sajnos csak kevésbé napos délutánokon látható, köszönhetően a felé tornyosuló üvegkupolának. Jobb helyet érdemelne.

Az 1950-ben megnyílt Úttörő és Ifjúsági Áruház helyén már a századforduló óta áruház állt, de virágzását a Rákosi-, és a Kádár-kor évtizedeiben élte. Kirakata előtt a nagyobb ünnepekkor pedig mindig tömegek álldogálták, hogy láthassák a legújabb mozgó, zenélő díszeket, benn pedig karácsony előtt egy tűt sem lehetett leejteni.

66398

Másik látványossága, a század közepének népszerű kerámiaművésze, Kovács Margit (1902-1977) által készített, világtérképet ábrázoló díszkút volt, mely az áruház előcsarnokában álldogált, vizében pedig aranyhalak és teknősök úszkáltak békésen – feltéve, ha utóbbiak épp nem a különböző földrészeken pihentek. Mármint Európán, Ázsián, Ausztrálián, vagy Afrikán, hiszen az amerikai kontinens és a sarkok teljesen lemaradtak a műről.

belter

12343_265478543589231_1047111945_n

A hegyek közt persze gyerekek, kisdobosok, boldog úttörők és Koreában harcoló katonák (1950-ben kezdődött a három éven át tartó koreai háború) alakja ötlik fel, és mindent beragyog a moszkvai Kreml tornyából, illetve Pekingből ragyogó kis ötágú csillag, illetve az Északi-sark helyén lévő óriási ötágú csillag fénye:

1f54cd31dbb36b149956c1bf41112f70_1

a0418a93239e4480e475824c235cc6b5_1

f47332c146f2ce85c4a346a227a370e9_1

fdb094aa5b3a05753821ae79b47b1b3d_1

A szocializmus vége után a medencét egyszerűen bedeszkázták, majd körülötte még rövid ideig tovább folyt az élet. Az elkerülhetetlen azonban bekövetkezett: a sokáig üresen álló, védetté sosem nyilvánított épületet 2008-ban lebontották, ma pedig a First Site irodaház, illetve hotel foglalta el.

uttoroaruhaz
Megnyitásakor és röviddel bontása előtt

A kút azonban védendő értéknek számított, így megmenekült, sőt, eredeti helyétől néhány méterre állították fel újra – az új épület kevés ember által járt átjárójában, szinte észrevehetetlen helyen.

bb1ce0557dbd030b3caf46fc1e21d4b1_1

Sajnos ma már nem úszkálnak benne aranyhalak és teknősök, sőt, tetejére egy nem túl jól sikerült, erős napfényben közel átláthatatlan üvegkupola került, de a mű legalább kitűnő állapotban van, és egy felhősebb délutánon kitűnően visszarepítheti a látogatót azokba az időkbe, mikor még az áruházba sétáltak be az iskolaköpenyért, vagy vették meg a karácsonyi ajándékot. De mennyivel jobb lenne, ha mindenki egy múzeumban, vagy egy hozzá illő térben csodálhatná meg, mint a Rákosi- (és persze Kádár-) korszak kézzel fogható maradványát.

Fotók: First Site Irodaház, KöztérképHufnágel Pisti, FORTEPAN/Magyar Rendőr

Ajánlott videó

Olvasói sztorik