Közélet

Nem találják a röntgengépeket, amelyekért 600 millió forintot fizettek

A DK szerint a pénzt a kormány odaadta, a vállalkozók zsebre rakták, a gépek meg sehol.

Azonnali választ vár a Demokratikus Koalíció Lázár Jánostól arra, hova lett a Bács-Kiskun megyei kórház három röntgengépe, amelyekért hivatalosan 600 millió forintot fizettek.

Varju László alelnök azt mondta: pártja két hónapja próbálja megtudni, hogyan költöttek el a kormány döntése alapján összesen 38 milliárd forintot röntgengépek beszerzésére. A kormány tájékoztatása szerint 2015-ben 300 röntgengép beszerzésének támogatásáról döntött, de a pontos és végleges lista a mai napig elérhetetlen – állítja Varju. Hangsúlyozta: az ügyben már eljárást is indított a Gazdasági Versenyhivatal, és Csepreghy Nándor államtitkár is elismerte a túlárazásokat.

A politikus kitért arra, hogy alig kezdett el az ügyben vizsgálódni, máris kiderült, hogy a Bács-Kiskun megyei kórházból hiányzik három darab, összesen 600 millió forintot érő röntgengép. A pénzt a kormány kifizette, a vállalkozók zsebre rakták, a gépeknek viszont nyoma sincs. A kórház még azt is letagadta, hogy kapott volna támogatást, az intézmény igazgatója pedig azóta is hallgat – fogalmazott. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik