Közélet

Gyurcsány: a Jobbik nélkül is meg lehet verni a Fideszt

A DK elnökének megint összefoghatnékja van.

Gyurcsány Ferenc szerint a „demokratikus ellenzéki pártok” összefogásával, a Jobbik nélkül is meg lehet verni 2018-ban a Fideszt.

A DK elnöke egy lakossági fórumon beszélt arról, hogy az elmúlt évek fontosabb időközi választásain le lehetett győzni a kormánypártot, de volt, amikor ez csak a jobbikos, vagy épp a baloldali választók átszavazásával sikerült. Példaként említette Salgótarjánt és Tapolcát. Hozzátette: mindez nem a pártelitek együttműködéséből fakad.

Gyurcsány úgy vélekedett, hogy a Fideszt nincs értelme leváltani egy még radikálisabb, Európával még jobban szembeforduló politikával. Reményét fejezte ki, hogy ha a szocialisták túl lesznek a tisztújító pártkongresszuson, csendben, türelmesen, a háttérben el lehet kezdeni azon dolgozni, mit tudnak közösen ajánlani az országnak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik