Közélet

Polt nem lát okot a lemondásra

Polt Péter és felesége (Array)
Polt Péter és felesége (Array)
Törvényesen végzem a dolgom, nincs olyan törvényi feltétel, ami a távozásomat indokolná, így nincs okom lemondani - mondta a legfőbb ügyész.

A Népszabadságnak adott interjúban Polt Péter közölte, az ügyészségen nem egy emberen múlik, hogy miből lesz ügy és miből nem, ezért szerinte alaptalan felvetés, hogy nem várható pártatlan eljárás az ügyészségtől a jegybanki alapítványok ügyében, amiért a felesége két felügyelőbizottságban is tag. 

Eddig sem azon múlt, hogy indult-e eljárás vagy sem, hogy kik vagy kinek a kijei dolgoztak egy adott helyen. Mindenkor a tények és a törvények határozzák meg, miből lesz ügy és miből nem.

Egyértelmű a törvényi szabályozás, mely esetekben, mely ügyészségeknek van hatáskörük és illetékességük eljárni.

A legfőbb ügyész elismerte jóval több korrupciós ügy is lehetne. Szerinte olyan világjelenséggel állunk szemben, amelynél az egyre kifinomultabb elkövetési módszerek, a vesztegetők és a megvesztegetettek érdekazonossága miatt az ügyek igen nehezen deríthetők fel. Mint mondta: elsősorban nem büntetőjogi eszközökkel lehet igazán hatékonyan fellépni a korrupció ellen, hatékonyabb tud lenni a megelőzés, amihez elengedhetetlen a döntési folyamatok egyszerűsítése, átláthatóvá tétele.

Polt Péter sikerként értékelte a hazai futballcsalások elleni eljárást és a Vizoviczki-ügyet, mert – mint mondta – az egyik legveszélyesebb korrupciós jelenség, amikor az alvilág a bűnüldöző szervekbe épül be. Ugyancsak az egyes ügyeken túlmutató jelentőségű az a sikersorozat, amelyet a határátkelőkön értek el az utazókat és a fuvarozókat megsarcoló hatósági korrupcióval szemben.  Emlékeztetett arra is, milyen régóta mondogatja,

hogy a korrupciós ügyeket titkosszolgálati eszközök és módszerek nélkül szinte lehetetlen ma már felderíteni és bizonyítani. 

Nem egy ügy azonban még a vádemelésig sem jut el, mert formai okok miatt a bíróság előzetesen kirekeszti a bizonyítékok közül az így szerzett adatokat. Neki meggyőződése, hogy van olyan megoldás, amely az emberi jogok tiszteletben tartása mellett is segíti, egyszerűsíti az efféle bizonyítékok felhasználását a bíróságok előtt. Lát is ilyen törekvéseket, de idő kell, hogy e törekvések törvénnyé váljanak. Rendkívül hatékonynak tartja a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálata a rendvédelem és bizonyos köztisztviselői körök ellenőrzésére.

Többször felvetettem már, hogy ezt ki kellene terjeszteni másokra is. Minden olyan közmegbízatást ellátó hivatalos személyre, akiknek a tevékenységével összefüggésben reális veszélyként felvetődhet fel a korrupció lehetősége.

A Quaestor-ügyről a legfőbb ügyész azt mondta, szó sincs az ügy megszüntetéséről. Lesz tárgyalás. Kiemelte, ilyen monstre ügyben, ilyen gyors nyomozásra még nem volt példa. Jelezte, a bíróság sem vitatta a vád törvényességét, csupán kellékhiányosnak minősítette azt. Hozzátette, amennyire csak lehetséges, igyekeznek teljesíteni a bíróság kérését. Megjegyezte, nemrég a Buda-Cash-ügyben pontosan ugyanazon a módon nyújtották be a vádiratot, ahogy a Quaestor-ügyben, és abban az ügyben a bíróság nem emelt kifogást a módszerük ellen, szó nélkül befogadta a vádiratot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik