Közélet

Hiába az ítélet, Orbán nem kér bocsánatot Gyurcsánytól

Gyurcsany-Ferenc(3)(960x640).jpg (Array)
Gyurcsany-Ferenc(3)(960x640).jpg (Array)
A kormányfő inkább fellebbezett.

Fellebbezett Orbán Viktor a perben, amit Gyurcsány Ferenc cége indított ellene – erősítette meg a miniszterelnök sajtóirodája a Bors értesülését. Első fokon korábban bocsánatkérésre kötelezték a kormányfőt, amit a DK elnöke példátlannak nevezett a lapnak.

Nem volt még példa arra, hogy hivatalban lévő kormányfőről kimondta volna a bíróság: hazudott, és emiatt bocsánatot kell kérnie.  

A miniszterelnök korábban azt állította: az Altus pártcélokra – azaz Gyurcsány pártja, a DK céljaira – használja az Európai Bizottságtól elnyert pályázati pénzeket, amelyet üzleti támogatásnak álcáznak. A Fővárosi Törvényszék szerint nemcsak ez volt valótlanság, hanem az is, hogy a megbízást az Altus politikai megfontolásoktól vezérelve nyerte el. Gyurcsány Ferenc szerint legkorábban jövő tavasszal lehet olyan jogerős ítélet az ügyben, amit Orbán már végrehajt. 

A bíróság első fokon úgy döntött, Orbán Viktornak 270 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Altusnak, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását. A Fidesz akkor úgy reagált, Gyurcsány Ferenc “hiába bújik az ügyvédek szoknyája mögé, messziről bűzlik” a családi cégének 1,5 milliárdos brüsszeli megbízása.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik