Közélet

Négymillióért tankolták tavaly Lázár autóját

Ő a rekordtartó. Az övén kívül még hat kormányzati autó füstölt el kétmillió forintnál több pénzt.

Lázár János autózta el a legtöbb üzemanyagot tavaly a kormánytagok közül – derül ki a Népszabadság összeállításából. Az adófizetőknek 3,99 millió forintjába került, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter hódmezővásárhelyi otthona és munkahelye közt ingázik. A tárcavezető sofőrrel jár, de az ezzel járó kiadásokról nincs információ.

A miniszter az üzemanyagköltségből ítélve 130-140 ezer kilométert mehetett tavaly szolgálati autójával, ez alapján akár 360-szor is megtehette a munkahelye és lakása közötti utat. A szabályozás egyébként nem tiltja a szolgálati autó magáncélú használatát sem.

A szolgálati autókba összesen 149 millió forint értékben tankoltak azok, akiknek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság biztosít járművet. Azt nem tudni, hogy Orbán Viktor, Pintér Sándor vagy Simicskó István mennyit füstölt el, az ő szállításukról ugyanis a TEK, a belügy, illetve a honvédség gondoskodik. Seszták Miklós fejlesztési miniszter üzemanyagköltsége viszont 1,89 millió forint volt.

A KEF adatai szerint heten tankoltak kétmillió forint felett, közülük öten dolgoznak a Miniszterelnökségen, ketten a fejlesztési tárcánál. A legszerényebb miniszter Rogán Antal volt, az általa használt kisbuszt 170 ezer forintért tankolták, igaz, csak október 19-én nevezték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik