Közélet

Mélyen hallgat a minisztérium az ORÖ 1,6 milliárdos tartozásáról

Két hete érdeklődött a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi) arról, hogy mi van azzal az 1.6 milliárd forinttal, amit az Országos Roma Önkormányzatnak kellene visszafizetnie a tárcának. Választ azóta sem kaptak – számol be a lap csütörtöki számában.

Az ORÖ-nek azért kell fizetnie, mert a tárca elállt a Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevéhez köthető Híd a munka világába program támogatási szerződésétől. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a program keretében gyakorlatilag semmilyen szakmai munkát sem végeztek.

A lapot az érdekelte volna, hogy az ORÖ-nek meddig kell visszafizetnie a pénzt, kaphat-e részletfizetési lehetőséget. A tárca sajtókapcsolati illetékeseit a lap huszonháromszor hívta fel, SMS-ban is próbálkoztak, hiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik