Közélet

FAZ: Veszélybe kerülhet a magyar demokrácia

Az Orbán-kormány „elég súlyos” lépéseket tesz, és még tovább is menne.

A magyar kormány kétszer “kétségtelenül demokratikus választásokkal került hatalomra”, és a “budapesti nemzeti konzervatívok előszeretettel válaszolnak ezzel az utalással, amikor antidemokratikus tendenciákat vetnek a szemükre”. Azonban “a demokrácia több szabad választásoknál”, az is hozzátartozik, hogy a kormányok tevékenységét törvények szabályozzák és más intézmények ellenőrzik – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Veszélyben a demokrácia című cikkében.

A magyar kormány terveiből viszont kitűnik, hogy mindezt kevéssé becsüli. Ezt mutatja az államháztartási törvény módosítása, amely lehetővé teszi, hogy a kormány “önhatalmúan” megváltoztassa a költségvetést és csak utólag szerezze meg a parlamenti képviselők hozzájárulását.

A szerző úgy véli, ez már önmagában is “elég súlyos”, de a kormány “szeretne még sokkal tovább menni”, egy alkotmánymódosítással igyekszik elérni, hogy a “nem pontosan meghatározott terrorveszély esetén” a parlament bevonása és minden további ellenőrzés nélkül hatvan napra hatályon kívül helyezhessen “elemi szabadságjogokat”.

“Amennyiben a kormánynak sikerül megszereznie a parlamentben a (módosításhoz) szükséges kétharmados többséghez hiányzó szavazatokat, Magyarország demokráciája valóban veszélybe kerül” – írja a FAZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik