Közélet

Intő a kormánynak – már több mint 150 iskola csatlakozott

Egy órás tiltakozást hirdetett a Tanítanék Mozgalom.

Már jóval több, mint 150 intézmény lesz helyszíne az „Egyórás tiltakozásnak”, de ennél bizonyára még sokkal több helyen lesz megmozdulás – írja Facebook-oldalán a mozgalom, amely a közoktatás rendszerszintű átalakításáért tiltakozik.

A Tanítanék közzétett egy kiskátét március 30-ára. A mozgalom emlékeztetett rá, hogy reggel 8 és 9 óra között a tiltakozás helyszínenként változik. Lesz, ahol kimennek az iskola elé a tanárok, lesz ahol fákat ültetnek, lesz ahol a közeli parkban szemetet szednek tanítás helyett, lesz ahol a szülőkkel közösen élőlánccal ölelik körbe az iskolát.

A március 30-ai tiltakozás célja a nyomásgyakorlás a kormányra azért, hogy kezdje meg az oktatás teljes reformját a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának azonnali teljesítésével. A mozgalom szerint nem elfogadhatók a Köznevelési Kerekasztalon tárgyalásai, nem elég, hogy „megszüntetik” a KLIK-et.

A mozgalom jelezte, ha a továbbra se veszi komolyan akcióját a kormány, folytatja.

Ez a Kormány és személyesen Orbán Viktor bölcsességén múlik. Akkor is, ha a végsőkig feszítik a helyzetet, mi erőszakmentesek maradunk, és továbbra sem rágalmazunk, vádaskodunk vagy hazudunk. Ha a Kormány továbbra sem enged, akkor folytatnunk kell a nyomásgyakorlást. Ha hiszünk abban, hogy a jelenlegi Kormány legitim, akkor nincs más megoldás, valahogy meg kell értetni a hatalom képviselőivel, hogy az oktatás jelenleg a legfontosabb társadalmi ügy, az egészségügy mellett. Ha nincs tárgyalás, folytatnunk kell.

A mozgalomnak egyébként több cég/vállalat is jelezte már, hogy “megengedi a dolgozóinak a szolidaritási sztrájkot, de volt olyan nem oktatási szakszervezet is, ami arra hívta fel tagjait, hogy ezen a napon húzzanak kockás inget”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik