Közélet

Orbán a magas terrorfokozatról: ha majd mindent tudunk, döntünk, hogy mi legyen

Amikor minden információ megbízhatóvá válik, akkor döntenek arról, hogy fenn kell-e tartani az ideiglenes kettes fokozatú terrorkészültséget, mondta.

A kedd reggeli, összehangolt robbantás-sorozatra Pintér Sándor belügyminiszter is reagált. A Belügyminisztérium közleménye szerint a ma reggeli brüsszeli események elemzését és értékelését követően II-es (magas) terrorfokozatot léptetett érvénybe.

Utasította a Terrorelhárítási Központot, hogy a készültségi szintjét növelje meg, valamint a rendőrséget arra, hogy Magyarország nemzetközi repülőterein és a fővárosi metróállomásokon emelt szintű szolgálatot lásson el.

A magyar miniszterelnök szerint a történtek tanulsága, hogy erősíteni kell az európai együttműködést a belbiztonsági szervek között.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

A kormányfő megerősítette, hogy eddig két magyar sérültről tudni. Egyikükről tudható, hogy a sérülései nem súlyosak, de kórházba került. A miniszterelnök az áldozatok hozzátartozóinak az egész ország nevében részvétét nyilvánította.

Ezek elővigyázatosságból meghozott intézkedések, amikor helyreáll a kommunikáció Brüsszellel, és minden információ megbízhatóvá válik, akkor tudunk dönteni arról, hogy fenn kell-e tartani az ideiglenes kettes fokozatú terrorkészültséget.

A kettes a második legmagasabb fokozatú terrorkészültség, eddig a négyfokozatú skálán a hármas szint volt érvényben.

Kiemelt kép: 24.hu / Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik