Közélet

„Bűnösök” is kaphatnak lakást Ózdon

Új lakásrendelet készül a városban, ami már nem követel erkölcsi bizonyítványt a lakásbérlőktől.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) 2015-ben törvényességi felülvizsgálattal fordult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalhoz, mert több ponton is diszkriminatívnak, jogsértőnek találták a tavaly elfogadott lakásrendeletet. A kormányhivatal maga is problémásnak látta egyes részeit, ezért törvényességi felhívással fordult az önkormányzathoz.

A törvényességi felhívásnak megfelelően bizonyos módosításokat az ősszel átvezettek az ózdi képviselők a rendeleten, de egyes fontos pontokon továbbra sem engedtek. Itt hozhat majd változást a csütörtöki ülés – írja az Index.

A hatályos rendelet például erkölcsi bizonyítványt követel meg azoktól, akik most a polgármestertől kérik, hogy jelölje ki őket egy üres lakás bérlőjéül. A rendelet szerint a három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak igazolnia kell, hogy az illető büntetlen előéletű, és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt.

A képviselő-testület elé benyújtott új lakásrendeletből most kimaradt ez a rész, erkölcsi bizonyítványról nincs már benne szó. Az indoklás nem tér ki külön arra, mi a változtatás oka.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik