Közélet

A kormány kerekasztala megállapította, hogy állami kézben van az iskolák helye

Az államtitkár szerint az iskolaigazgatónak kell eljárnia azzal a tanárnővel szemben, aki nem hajlandó értékelni a gyerekeket.

Az MTI beszámolója szerint egyetértés mutatkozott a kormány által összehívott köznevelési kerekasztal keddi ülésének résztvevői között abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra.

Az ülés szünetében Palkovics István oktatási államtitkár elmondta: elkezdték a Klik július 1-i átalakításával összefüggő kérdések megvitatását. Hozzátette: délután megtárgyalják a civil közoktatási platform 12 pontos követelését, és megvizsgálják majd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által megfogalmazott követeléseket is. Azt is mondta ugyanakkor, hogy a szakszervezeti tevékenységet és a szakmai munkát szét kell választani, a kerekasztal az utóbbi fóruma.

Palkovics kitért arra a budapesti tanítónőre is, aki jelezte: tiltakozásképpen nem kívánja értékelni a gyerekeket. Azt mondta: a pedagógusoknak az a dolga, hogy a gyerekeket tanítsák és az értékelésüket elvégezzék. Az ügyben szerinte az iskola igazgatójának kell eljárnia, a tanterületi vezetővel egyeztetve.

Pölöskei Gáborné, a Klik új vezetője elmondta: elkezdték a központ tartozásainak rendezését, első körben 8,6 milliárdot utaltak át a tankerületnek és 90 ezer számlát fizettek ki. Az iskolák pár héten belül megkapják a mindennapi működésükhöz mozgásteret adó keretet is – közölte.

Ajánlott videó mutasd mind

Ez lehet az utolsó óraátállítás

Még mindig nem tudjuk, hogy hazánk a téli vagy a nyári időszámítást fogja-e véglegesíteni. A döntést jövő tavaszig kell meghozni, jókora keveredés lehet belőle az EU-n belül.

Papíron ilyen tüntetéssel lehet kormányt váltani

Papíron. De attól még, hogy az érintetteknek az SZFE ügye esetleg nyerhető, nem biztos, hogy több is van benne. A mostani tüntetés viszont teljesen más volt, mint a korábbiak, és érdekes jövőt vetít előre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.