Közélet

Orbán: a határokat le kell zárni

Az Európai Unió külső határait le kell zárni, a menekültek közvetlen áthelyezéséről pedig szó sem lehet, Magyarország esetében legalábbis semmiképpen, jelentette ki Orbán Viktor hétfőn az uniós és török vezetők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

A tanácskozásra érkezve a magyar kormányfő hangsúlyozta: “helyre kell állítani a törvényességet, a schengeni megállapodás szó szerinti alkalmazása szükséges”, hogy senki ne léphessen be engedély és regisztráció nélkül Európába.

Orbán Viktor leszögezte, “szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen”.

Mint mondta, “nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen”. Hozzátette, a kormány az “Európába történő behozatalt” is elhibázottnak tartja.

Ugyanis ha Görögországból vagy Törökországból közvetlenül hozunk át migránsokat, az felhívás keringőre, olaj a tűzre, csak még többen fognak jönni. A határok lezárása nélkül semmit nem szabad tenni.

Az Európai Unió és Törökország közötti csúcstalálkozó résztvevői a migrációs hullám megfékezéséről az ankarai kormány és az uniós tagországok vezetői között novemberben létrejött egyezmény végrehajtásáról fognak tárgyalni elsősorban.

Az akcióterv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen és visszafogadja az unióból kitoloncolt bevándorlókat, cserébe az Európai Unió és tagállamai hárommilliárd euróval segítik Törökországot az országban lévő menekültek ellátásában.

Az EU-csúcsról itt talál meg minden fontosat.

Kiemelt kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik