Közélet

Egyre derűlátóbbak a magyarok, főleg ha fideszesek

Egy évvel ezelőtt mélyponton volt az ország optimizmusa, mostanra viszont a választás előtti fényében tündököl.

Idén januárra optimistábbak lettek a magyarok az ország gazdasági kilátását illetően – míg a tavalyi év elején csak 13 százalék, most 30 százalék gondolta úgy, hogy pozitívak a kilátások. Tavaly januárban még 57 százalék volt kifejezetten pesszimista, idén januárra már csak 36 százalék – derül ki a Tárki felméréséből.

Ugyanakkor az elmúlt két évre az jellemző, hogy inkább csak a Fidesz-KDNP szimpatizánsai optimisták, minden más szavazói csoport többségében pesszimista.

A mélypont tavaly január volt – addigra 2014 januárjától kezdve drasztikusan zuhant azok aránya, akik derűlátóak az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban, idén januárra viszont megfordult a folyamat és gyakorlatilag ugyanazt a szintet érte el, mint két évvel ezelőtt.

Legmeredekebben a diplomások és szakképzettek optimizmusa nőtt, ugyanakkor a legfeljebb általános iskolai végzettségűek körében szinte egyáltalán nem volt érzékelhető javulás. Ez a TÁRKI szerint összhangban áll korábbi elemzésükkel, melyben az áll, hogy a lakosság saját szubjektív értékelése alapján „nyertesekre” és „vesztesekre” osztható. Az optimizmus a Fidesz-KDNP zömében „nyertes” szavazótábora esetében érzékelhető – áll az elemzésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik