Közélet

Két éve nyújtották be, most tárgyalja a parlament

Még Navracsics Tibor nyújtotta be közigazgatási és igazságügyi miniszterként, 2014 márciusában. Az MNB-ről szóló törvény módosítása egy nap alatt átment, amikor 250 milliárd forintot dugtak el előlünk.

Az Országgyűlés szerdai ülésén tárgyalja azt a két éve benyújtott kormányzati javaslatot, amely úgynevezett törvénykezési helyeket hozna létre a járásbíróságokon belül.

Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők az első napirendi pontban tárgyalhatják a járásbíróságok működését is érintő indítványt, amelyet 2014 márciusában még Navracsics Tibor nyújtott be közigazgatási és igazságügyi miniszterként. Az előterjesztés szerint törvénykezési hely járásbíróság székhelyén kívül, de annak illetékességi területén jöhet majd létre, annak szervezeti egysége lesz, és alapvetően a bíróság csoportjára vonatkozó szabályok szerint működik.

Az ülésnap további részében terítékre kerül az emberi erőforrások miniszterének azon javaslata, amely 2017-től a magyar felsőoktatás napjává tenné szeptember 1-jét, a pécsi egyetem alapításának emléknapját.

A képviselők az utolsó napirendi pontban a földművelésügyi miniszter, ebtenyésztőket érintő bürokráciacsökkentő előterjesztéséről tárgyalhatnak, amely kizárólag a magyar kutyafajták esetében tartaná fenn az állami felügyeletet.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik