Közélet

Cigányozik a Facebookon Antall József fia

Aki örökségének ápolója is. De Antall Péter szerint csak a konzervatív értelmiségi mentalitás hozadéka, hogy az ember kuruc.infós tartalmat és rasszista vicceket oszt meg.

Az Átlátszó Oktatás ír hosszan a néhai miniszterelnök fiának Facebook oldaláról, fotók is vannak bőséggel.

Cigányozós, homofób és szexista bejegyzésekkel teli Antall Péter fala, aki a miniszterelnökről elnevezett tudásközpont igazgatója is, akik pedig együttműködnek a Corvinus egyetemmel.

Rendszeres téma a cigányok és a hajléktalanok, egy éve arról írt, hogy a romák szerinte nem tudnak és nem is akarnak 21. századi módon élni, és erre összeurópai választ kell adni.

2011 nyarán pedig megdöbbent, hogy a Kálvin tértől a Moszkva térig minden tele van “romániai cigány koldussal”.

Antall nem magyarázkodott, csak annyit mondott, hogy a konzervatív és a liberális értelmiség érzékenysége máshol van. A menekülthelyzetről azt mondta, veszélyben látja az európai civilizációt, emellett tartja, hogy a hajléktalanok ne pisiljenek az utcára, a koldusok pedig ne mutogassanak leszedált vagy sérült gyerekeiket a turistáknak.

Még azt is hozzátette, vannak meleg barátai.

antall péter kuruc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik