Közélet

Balog: A lelkipásztorok is igényelhetik a CSOK-ot

A családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK) azok a protestáns lelkipásztorok is igényelhetik, akiknek lakóhelyét a gyülekezet jelöli ki – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.

Amennyiben úgy döntenek, hogy gyermeket vállalnak, a parókián élő lelkipásztorokat és feleségüket is megilleti a kedvezmény – közölte Balog Zoltán a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj átadása alkalmából rendezett ünnepségen, a németajkú református gyülekezet templomában.

A miniszter arról is beszélt, hogy véleménye szerint az irgalom és az emberi minőség sokszor képes kipótolni a pénzhiányt és a rendszer hiányosságait az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben.

A politikus úgy vélekedett: a családokban, a szociális és egészségügyi ellátórendszerben minden az emberi minőségen múlik, az irgalmat nem lehet pótolni több finanszírozással és rendeletekkel.

2010 óta egyre nehezebb beszélni a szociális ellátórendszer és az egészségügy problémáiról, mert azóta látják milyen nehéz belülről változtatni – mondta. Attól fogva viszont lehetőségük van a változtatásra, amelynek lényege, hogy ne jöjjenek létre lelketlen rendszerek – tette hozzá Balog Zoltán.

Az ünnepségen és emlékülésen átadták a Bethesda Kórház egykori főigazgatójáról Dizseri Tamásról elnevezett díjat. A Melocco Miklós szobrászművész irgalmas szamaritánust ábrázoló emlékplakettjével és 700 ezer forintnyi juttatással járó elismerést az idén Bencze János, az intézmény Diakóniai igazgatója vehette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik