Közélet

Nocsak, nocsak, egy újabb szoci népszavazás bukott el

A népszavazásról tartottak volna népszavazást a szocialisták, de hogy, hogy nem megint elbukott a kezdeményezés. Ugyanis online nem lehet semmit átküldeni!

Elutasította és nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a szocialista Őrsi Gergelynek a népszavazással kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – derül ki az NVI elnökének pénteki határozataiból. Az MSZP II. kerületi elnöke kedden nyújtotta be népszavazási kezdeményezését, a kérdése úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a 2011. december 31-én hatályos törvényi szabályozásnak megfelelően biztosítsa a népszavazáshoz való jogot?

Az NVI elnökének a benyújtás után öt napja van arra, hogy formai szempontból megvizsgálja a kérdést, és ha az megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az NVB elé terjessze.

Pálffy Ilona pénteken elutasította a kérdést. A határozat indoklása szerint a kezdeményező kedden személyesen adta be az aláírásgyűjtő ívet, a támogató választópolgárok adatait, és a kezdeményező személyes adatait tartalmazó nyilatkozatot.

Később egy elektronikus levélben közölte az NVB-vel, hogy a személyes benyújtáskor át kívánta adni az NVI munkatársainak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak megküldött, az adatvédelmi nyilvántartásba történő bejelentkezés megtörténtét igazoló e-mail kinyomtatott példányát és a hatóság nyomtatványkitöltő programjával létrehozott xml-állományt, ezt azonban szerinte az NVI munkatársai nem tartották megfelelőnek és visszautasították átvételét.

Mi az az onlájn???? Ez a 19. század, kérem!

Pálffy jelezte, nem lehet figyelembe venni az elektronikus úton benyújtott dokumentumot, mert a népszavazási kezdeményezés dokumentumait személyesen vagy postai úton lehet benyújtani, másképp nem. Mint az NVI elnöke megjegyezte, nem felel meg a valóságnak a szervező állítása, hogy az NVI munkatársai megtagadták a személyes benyújtáskor az adatvédelmi nyilvántartásba történő bejelentkezést igazoló, nyomtatott elektronikus levél átvételét. A szervező a személyes benyújtás alkalmával nem kívánta átadni a hivatkozott dokumentumot.

Az NVI elnöke jelezte, a szervező a népszavazásra javasolt kérdése benyújtásakor nem igazolta, hogy a benyújtott 25 támogató választópolgár adatainak gyűjtése megfelelt a jogszabályoknak, azaz bejelentkezett volna előtte a NAIH nyilvántartásába. Pálffy ezek alapján elutasította a kérdést. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, de a szervező a kérdést 15 napon belül ismételten benyújthatja. Az ismételten benyújtott kérdés hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság napirendjére kell tűzni – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik