Közélet

Fiatal Családosok Klubja: hétfőn iskolában a gyerekek helye

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) károsnak tartja azt a kezdeményezést, amely arról “győzködi” a szülőket, hogy a pedagógusok iránti szolidaritás kifejezéseként ne engedjék iskolába a gyerekeiket február 29-én, hétfőn.

A Ficsak csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, ők is tisztában vannak “a klik-es” oktatási rendszer gyerekbetegségeivel és a pedagógusok nehézségeivel. A tanároknak és a szülőknek is rengeteg egyéb eszközük van azonban arra, hogy kifejezzék nemtetszésüket és változásokat érjenek el.

Úgy fogalmaztak, hogy “ebben a politikával átitatott csatározásban a gyerekeket eszközül használni súlyos felelőtlenség, hisz így vagy úgy, de megbélyegzi őket”. Keddtől pedig “indul a kiközösítés, az ujjal mutogatás, az egymás háta mögötti sugdolózás”, ami senkinek nem használ.

A klubhoz kötődő szülők ezért viszik a gyerekeiket hétfőn iskolába, és bíznak benne, hogy sikerre vezetnek a köznevelési kerekasztal tárgyalásai. Hisznek ugyanis abban, hogy a konfliktusok békés rendezése szolgálja leginkább a gyerekek javát – olvasható a Ficsak közleményében.

A pedagógusok iránti szolidaritás kifejezését szolgálja a Facebookon meghirdetett Nem leszek suliban elnevezésű kezdeményezés, amely arra kéri a szülőket, hogy február 29-én ne engedjék a gyerekeiket iskolába, mondta Puskás Krisztina ötletgazda szerdán sajtótájékoztatón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik