Közélet

Barátja csalta Szíriába a 16 éves svéd lányt

Egy kurd tévének azt mondta, fogalma se volt róla, hogy mi az az Iszlám Állam.

Megszólalt az a 16 éves svéd lány, akit kurd fegyveres alakulatok mentettek ki az Iszlám Állam fogságából. A tinédzser egy kurd tévének adott interjút, melyben elmondta: barátja csalta Szíriába, majd Irakba.

Marilyn Nevalainen azt mondta: először minden rendben volt barátjával, majd a 19 éves fiút egyre jobban elkezdte foglalkoztatni az Iszlám Állam, és azt mondta, be akar állni közéjük. „Azt mondtam, oké, nem gond, mert nem tudtam, mit jelent az ISIS, meg mi az az iszlám, semmit” – mondta a lány. „Svédországban mindenünk megvan, és amikor eljöttünk, itt nem volt semmi, se víz, se villany, de még pénzünk se volt” – emlékezett vissza. Amikor hozzájutott egy telefonhoz, felhívta édesanyját, és mondta neki, hogy haza akar menni.

Barátjával tavaly májusban hagyták el Svédországot, busszal szelték át Európát, majd Törökországból mentek át Szíriába. Onnan a dzsihádisták Moszulba vitték őket, ahol házat kaptak. A fiú egyes feltételezések szerint már nem él, légicsapás végezhetett vele.

A kurd hatóságok keddi közlése szerint Svédország kérte fel őket, hogy mentsék ki a lányt. A svéd hivatalos szervek viszik haza majd Irakból. (The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik