A visegrádi országok kormányfőinek február 15-ei prágai csúcstalálkozója és az Európai Tanács 18-19-ei ülése ismét az érdeklődés középpontjába emelte a V4-csoport koordinált fellépését és egységesnek látszó politikáját. A menekültválságon kívül azonban alig van olyan kérdés, amelyben Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia azonos álláspontot képviselne. Kifejezetten éles a különbség például az Oroszországhoz való viszony tekintetében. Orbán Viktor február 17-ei moszkvai látogatása újra ráirányította mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény figyelmét erre a témára.
A Political Capital legújabb tanulmánya szerint a magyar-orosz kapcsolatokat jelenleg három fő szempont határozza meg. Az egyik az energetikai függőség általi kényszerként felfogható pragmatizmus, amely jellemző a mindenkori magyar kormányra, és az értékek és ideológia helyett a gazdasági (elsősorban is az energetikai) szempontokat állítja az előtérbe.
Ez az egyik oka annak, hogy kormányra kerülve a magyarországi pártok gyakran szembemennek saját korábbi, ellenzékben képviselt álláspontjukkal is. (lásd például a Déli Áramlat esetét, amelyet Gyurcsány Ferenc kormánya támogatott, a Fidesz ellenzékből ellenzett, majd kormányra kerülve szószólója lett. Másrészt sok hasonlóság figyelhető meg aközött, ahogy a Gyurcsány-kormány reagált a 2008-as orosz-grúz háborúra, és ahogy az Orbán-kormány reagált a Krím-félsziget annexiójára. Sem Gyurcsány, sem Orbán kormánya nem siette el a Kreml akciójának elítélését, az egységes európai állásponthoz csatlakozva tették ezt meg.)
