Közélet

A Fidesz nekiment a jobbikos ózdi polgármesternek

A Fidesz azt kéri, hogy az illetékes kormányhivatal indítson azonnali vizsgálatot Ózd jobbikos polgármestere ügyeiben. Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakció-szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: napok teltek el azóta, hogy kiderült, a Jobbik újabb korrupció-gyanús ügyben érintett.

Ózd jobbikos polgármester ugyanis öt jogcímen vesz fel havonta csaknem egymillió forintot, és ahelyett, hogy a Jobbik számon kérné, védi és falaz neki, ahogy Kovács Béla korrupciós ügyében tette.

Ez az elképesztő álláshalmozás nemcsak erkölcstelen, törvénytelen, de maga a korrupció – fogalmazott Halász János, aki kitért arra is, hogy a kifizetőhelyek egyike önkormányzati cég, ami végképp felháborító és példátlan egy polgármester esetében.

Korábban a Jobbik maga mondta több alkalommal, hogy az álláshalmozás a politikusbűnözés törvényesített esete – emlékeztetett, hozzátéve: “most pedig kiderült, hogy álláshalmozó, ezek szerint korrupt, politikus-bűnöző a Jobbik polgármestere”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik