Közélet

Bunyó a Fidelitas-bulin: “Nagyon sajnálom, és szégyellem magam”

fidelitas(2)(960x640).jpg (fidelitas, )
fidelitas(2)(960x640).jpg (fidelitas, )
"Sajnos az adott este jóval többet ittam a kelleténél, és a korábban történtek miatt bennem lévő feszültség egy vitába vitt bele, aminek dulakodás lett a vége" - írta Kerékgyártó.

Mint arról korábban beszámoltunk, ordenáré nagy verekedés volt a Fidesz ifistái között egy füzesgyarmati “wellnes-disznóvágáson”. A hírek szerint két érdekcsoport különbözött össze,

Na, itt van a pénz, leszopsz ennyiért?

– ezzel a mondattal kezdődött a ramazuri, aminek a végén többen megsérültek. Kerékgyártó Gábor, a kormánypárt ifjúsági szervezetének volt budapesti vezetője is részt vett a csatában, ő már kilépett a szervezetből. A verekedés állítólag azért tört ki, mert két sérült a volt budapesti elnök, Kurucz Dániel köréhez tartozott. Ez a kör szemben áll a mostani vezetéssel, ebbe a körbe tartozik Kerékgyártó is. Az eset után a sértettek a Fidesz alelnökét arra kérték, hogy indítsanak etikai vizsgálatot az ügyben.

A 444 kereste az érintetteket, valamint Böröcz László Fidelitas-elnököt, de nem reagáltak.

A Bors szúrta ki, hogy Kerékgyártó később a Facebook-oldalán kért nyilvánosan bocsánatot mindenkitől.

Kedves Ismerőseim!Gondolom hallottátok/olvastátok a sajtóban velem kapcsolatban megjelent híreket. Annak ellenére,…

Közzétette: Kerékgyártó Gábor – 2016. február 13.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik