Közélet

Nem szeretnék, ha Orbán Viktor “vinné haza a Szent Koronát, hogy a fejére próbálgassa”

szent-korona-masolat(1)(960x640).jpg (szent korona másolata, )
szent-korona-masolat(1)(960x640).jpg (szent korona másolata, )
DK: Habony és más fideszes ne vigye haza műtárgyainkat!

A Demokratikus Koalíció döbbenetesnek tartja, hogy Habony Árpád, pár ezer forintért értékes festményeket vihetett haza és akaszthatott ki egy hozzá köthető Szerb utcai lakásban. A párt szerint nem csak az a baj ezzel, hogy egy olyan ember közelében, aki gyanús ibizai partikon kerül különös állapotba, nincsenek biztonságban a műtárgyak. A DK dermesztőnek tartja, hogy fideszes közszereplők saját lakásaikba hurcolják haza az állami tulajdonban levő festményeket.

Nem szeretnénk, ha előbb-utóbb Orbán Viktor vinné haza a Szent Koronát, hogy a fejére próbálgassa.

A Szépművészeti Múzeum méltán nemzetközi hírű intézmény. Nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ilyen szívességeket tegyen, ilyen kéréseknek ne tudjon nemet mondani, bárkitől is érkezzen az. A DK – szóvivője szerint – az EMMI miniszteréhez fordul, hogy adják ki a teljes listát arról, mely kormányzati és fideszes politikusok mely műtárgyakat vitték haza, mikor, mennyi időre, illetve, hogy ezek épségben visszakerültek-e a közgyűjteményekbe.

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes festményt kölcsönzött ki az V. kerületi Szerb utca 9-be – írta az Átlátszó. Az összesen 292,5 millió forint összértékű festményt képenként havi nettó 15 ezer forintért adták kölcsönbe három hónapra. A múzeum először a kölcsönvevők magánérdekére hivatkozva nem árulta el, hol voltak a képek, de a Kúria végül az adat kiadására kötelezte a múzeumot. Kiderült, hogy az ingatlant Habony Árpád volt anyósa bérli az önkormányzattól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik