Közélet

Játékbabákat akart betiltatni a Jobbik

Az illetékes államtitkár szerint erre nincs lehetőség, de valósnak nevezte a játék által jelentett „veszélyt”.

Írásbeli kérdést intézett Balog Zoltán emberminiszterhez a Jobbik képviselője, Vágó Sebestyén, melyben a „Monster High” játékbabák betiltását javasolta. Szerinte a 2010 óta forgalmazott babák „alultápláltak, ortopéd testalkatúak, öltözködésükben és megjelenésükben rendkívül kihívóak és magamutogatók, ráadásul a figurák ismert rémtörténetek gyermekeit ábrázolják emberi alakkal vegyítve: Frankenstein, Drakula, zombi, farkasember, és múmia lányok miniszoknyában és magas sarkúban, extravagáns sminkkel”.

A politikus úgy véli: a játék „hamis szükségleteket elégít ki, a valódi értékek helyébe a jelenleg nagy pusztításokat okozó anyagias, külsőségeken alapú világot helyezi”, emellett rossz hatással van a gyermekek személyiségfejlődésére, fokozhatja az agresszivitást.

Balog Zoltán helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt a kérdésre, azt írta: a hatályos jogszabályok alapján akkor forgalmazható egy játék, ha a használók egészségét nem veszélyezteti és megfelel a biztonsági követelményeknek. Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte is „valós az az egész Európában jelentkező veszély, amit a nagy multinacionális cégek reklámjai a gyerekek számára jelentenek”.

Korábban arról írtunk, hogy a Monster High babák ellen az „Uráli Szülők Bizottsága” nevű orosz konzervatív szervezet is kikelt, igaz, ők korábban azzal is felhívták magukra a figyelmet, hogy Elton John koncertjének betiltását követelték Vlagyimir Putyintól. (HVG.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik