Közélet

Tárgyalnak a Klik átalakításáról

Vége a zárt ajtós tanácskozásnak, a Köznevelési Kerekasztalon a miniszter is felszólalt.

Balog Zoltán miniszter bejelentette, átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő kártyát, a többi között ezekről az azonnali intézkedésekről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: az azonnali megoldást igénylő területek között határozták meg a jövedelemelmaradások rendezését, a nyugdíjas korúak foglalkoztatását. Megerősítette, hogy a tanfelügyeleti intézményi önértékelési folyamat lerövidül.

A hvg.hu szerint Balog miniszter a következőkről beszélt még:

  • átvilágítják a Kliket, méghozzá sürgősen,
  • átnézek az adósságban úszó központ költségvetését,
  • jogosítványokat kapnak vissza az igazgatók, még ebben a félévben.

Ami biztos, hogy nem lesz:

  • a betervezetten túlmutató béremelés,
  • liberalizált tankönyvpiac.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: elégedetten állnak fel a tárgyalóasztaltól, minden téma, amit hallhattak, olvashattak az elmúlt időszakban, előkerült.

Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója úgy értékelt: a megbeszélés elérte eredményét.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a “legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik