Közélet

Balos törpepárt tett feljelentést a neonácik miatt

neonaci(210x140).jpg (Array)
neonaci(210x140).jpg (Array)
A szakadár Munkáspárt 2006 úgy döntött, maga áll a náculás útjába: feljelentették a fehérvári gyűlés szónokát.

E-mailt kaptunk az Európai Baloldal – MMP2006 nevű, a Munkáspártból leszakadt mikropárttól, amiban Vajnai Attila elnök közölte, hogy ő bizony feljelentést tesz a még a Jobbiknak is kínos székesfehérvári náciparádé miatt.

Vajnai szerint a fő gond az volt, hogy az egyik felszólaló azt kiáltotta: “Dicsőség a Waffen-SS-nek”, majd a hungarizmus alapjának nevezte Szálasi Ferenc hatalomátvételét, mivel enélkül a becsület napja se létezne, mert a magyarok letették volna a fegyvert a szovjetek előtt.

Szerinte a rendezvényen használt jelképek és a felszólalás alkalmasak a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek tagadása gyanúra, mivel szerinte háborús bűncselekményeket dicsőítettek a szovjetek elleni harc szükségességének emlegetésével.

Azt is írják, bár nem részletezik, hogy lépéseket tettek a február 13-ra tervezett neonáci demonstráció ellen, hogy azt akadályozza meg a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik