Közélet

Nem vicc, mérhető a Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága

Ketfarku-Kutya-Part(1)(210x140).jpg (Array)
Ketfarku-Kutya-Part(1)(210x140).jpg (Array)
Egyébként a Medián szerint sem történt drámai változás a pártok erőviszonyaiban.

A Fidesz támogatottsága a két hónappal korábbi szinten, 34 százalékon áll a teljes népesség körében. A választani tudóknál ez 50, a biztos szavazóknál 53 százalék. A Jobbik a második, amely a teljes népesség körében csaknem másfélszer annyi szavazóra (14 százalék) számíthat, mint a harmadik MSZP (9 százalék).

A HVG-ben közölt felmérés szerint ráadásul csak a válaszadók 41 százaléka zárta ki, hogy a radikális pártra szavazzon. (A Jobbik elutasítottsága öt éve volt ilyen alacsony.) A többi párt a felmérés szerint most nem jutna be a parlamentbe.

A DK népszerűsége visszaállt 4 százalékra. Az LMP 3, az Együtt 2 százalékot kapna, míg a közvélemény-kutatásban először szereplő Kétfarkú Kutya Párt ugyanúgy 1 százalékot kapna, mint a Párbeszéd Magyarországért és a Munkáspárt.

A január 22-e és 27-e között mért adatok szerint a kormányról – ugyanúgy, mint két éve – 43 százalék gondolja, hogy jó munkát végez és az általános közhangulat is a 2014-es szinthez hasonló. 39 százalék szerint jó, 54 százalék szerint rossz irányba mennek a dolgok. Erős a megosztottság. A Fidesz-tábor 86 százaléka optimista, de a más pártokat támogatók 87 százaléka és a bizonytalanok kétharmada borúlátó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik