Közélet

Lázár örül, hogy kiderül, mire fizetett agytrösztjének a kormány

Három év pereskedés, több hónapnyi időhúzás után a Miniszterelnökség átadta az eddig titkolt Századvég-tanulmányokat.

A mintegy 30 ezer oldalnyi iratot hét internetkon.hu feliratú pendrájvon Danku Csaba helyettes államtitkár adta át a VS.hu újságírójának. A tanulmányok megismeréséért Joó Hajnalka még az Origo újságírójaként perelte be a Miniszterelnökséget a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével.

Lázárék kezdetben a szerzői jogokra és arra hivatkoztak, hogy döntés megalapozását szolgáló dokumentumok, ezért nem nyilvánosságra hozhatóak. Később a Fővárosi Törvényszék, majd az Ítélőtábla is másképp döntött, de még a jogerős döntése ellen is felülvizsgálati kérelemmel éltek. A Kúria végül elutasította a Miniszterelnökség kérelmét, így már csak azt kellett megvárni, hogy az ítéletet írásban is megkapják. Megtörtént, átadták.

Mindez azért érthetetlen, mert Lázár János a szokásos csütörtöki Kormányinfón örömmel számolt be róla, hogy átadták a Századvég-tanulmányokat, mintegy 30 ezer oldalt. A miniszter biztosra vette nemcsak azt, hogy a sajtó a többi tanulmányt is “kikéri” (pereli), hanem azt is, hogy olcsóbban, és többet szállított a kormányzati agytröszt, mint az előző kormányok munkáját segítő intézmények.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik