Közélet

És ezt így hogy? A fideszes képviselő, akiről azt hittük, félmilliárd forintnál is többel tartozik

Frissítés, 12:31

De nem tartozik 570 millió forinttal, frissült a vagyonnyilatkozata, a tartozása 5,7 millió forint saját bevallása szerint.

A parlamenti képviselők 2015-ös vagyonbevallásáról itt írtunk, de csak miután részletesen alámerültünk, vettük észre a kormánypárti Tapolczai Gergely bevallását. (A pdf itt érhető el.)

Pénzintézettel szemben fennálló tartozása saját bevallása szerint 570 millió forint.

tapolczai bevallás

Ami vélhetően elírás, mert tavalyi bevallásában (pdf) 10 milliós tartozás szerepel.

Kerestük levélben a képviselőt, hogy tényleg elírás, vagy tetemes a tartozása, mihelyt válaszol, frissítjük cikkünket.

Cikkünk megjelenése után az alábbi levelet kaptuk a Fidesz-frakció sajtóosztályától:

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője egy elírás miatt tévesen tüntette fel adósságának összegét a vagyonnyilatkozatában. A hibát rövid időn belül javítja.

A kiemelt képen a siket képviselő jelnyelven szólal fel, MTI / Kovács Attila

Fontos megjegyzés: az adathalászatban nagy segítségünkre volt a K-Monitor remek gyűjtése a 2015-ös vagyonnyilatkozatokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik