Közélet

“Nagyon helyes” – viszi az állam az agglomerációs közlekedést

Az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is

– ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. A kormány ezt a terhet átveszi a fővárostól a Volán és a MÁV közreműködésével. Lázár azt is mondta, készen állnak a HÉV átvételére is, a HÉV és a MÁV integrációjának megvalósítására – tudósított az MTI.

Fotó: BKK
Fotó: BKK

Az elhangzottakra reagálva Tarlós István mindössze annyit mondott:

Nagyon helyes.

Ha hinni lehet a miniszternek, régóta húzódó konfliktus végére kerülhet pont. Érdemes felidézni, hogyan jutottunk idáig. 

A fővárosi közösségi közlekedés finanszírozása 2011 óta probléma. A kormány ekkor mondta fel azt a szerződést, amelyet még Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Demszky Gábor főpolgármester és Horváth Csaba Budapest-kormánybiztos írt alá 2009 decemberében. 

Az (akkor) új kormány és városvezetés azt ígérte, majd kötnek jobb szerződést. A jó munkához idő kell – hiszen azóta eltelt csaknem öt év és ennél távolabb a megállapodástól sosem voltunk. 2015 tavasza óta a főpolgármester szinte minden hónapban elismételte, hogy a hó végére meglesz a megállapodás, ám azóta nemcsak a hónapok értek véget, de időközben az év is. 

Az események decemberben pörögtek fel, amikor egy salátatörvény elfogadásával módosították az iparűzési adók újraosztását is. Eszerint a kerületektől lecsípnek három milliárd forintot, amelyet a főváros kap majd meg. Ez még akár jó is lehetne, de

  • 3 milliárd forint gyakorlatilag semmire sem elég, amikor a budapesti közösségi közlekedésből évente 30-40 milliárd forint hiányzik. 
  • a BKV állami támogatása 2016-ban 6 milliárd forinttal csökken, tehát összességében 3 milliárd még így is bukó, már persze az amúgy is meglévő több tízmilliárdos hiányon kívül. 
  • és a lényeg: a törvénymódosítással azt is előírták, hogy a főváros az iparűzési adóból elsőként a közösségi közlekedést köteles finanszírozni. Ez azt jelenti, hogy a parlament átcsoportosította a főváros pénzét a közlekedésbe, ami önmagában még jó is lehetne, viszont így nem marad semmi másra. 

Ha ez így marad, akkor ugrott a takarítás, a zöldfelületek gondozása, a közvilágítás, a hajléktalanellátás, színházak működtetése, de még a kéményseprés is. Egyszerűen azért, mert erre nem marad pénz. Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a törvénymódosítás után azt mondta: Tarlós ezzel 

megkapta, amit kért.

Na, ez már kivágta Tarlósnál a biztosítékot, tekintve, hogy ő ilyet bizony nem kért, ráadásul a kormány Tarlós előzetes figyelmeztetése nélkül fogadta el a módosítást, ráadásul akkor, amikor a főpolgármester külföldön volt. Az eljárásra jellemző, hogy Tarlós az újságíróktól tudta meg, mi történt. Mint mondta, ha tényleg ez a helyzet, akkor

az állam gyakorlatilag megszüntette az agglomerációs közlekedést.

Fotó: BKK
Fotó: BKK

A történtek fényében nem ígérkezett vidámnak Orbán és Tarlós december 21-i találkozója, amelyről egyik fél sem árult el sokat. Másnapi sajtótájékoztatóján Tarlós érdemben mindössze annyit mondott: 

Megegyeztünk viszont abban, hogy az agglomerációs közlekedés finanszírozásával a jövőben nem foglalkozik a főváros.

A főpolgármester szavait a sajtó egy része úgy értelmezte, hogy Tarlós beváltja fenyegetését és leállítja az agglomerációs járatokat. A főpolgármester még aznap közleményben sietett cáfolni, miszerint ő abban egyezett meg Orbánnal, hogy az agglomerációs településeknek a jövőben az állammal kell tárgyalniuk a finanszírozásról. 

Igen ám, de Tarlós elejtett a közleményben még egy mondatot, amelyről a sajtótájékoztatón egy szót sem szólt. Eszerint az agglomeráció közlekedését

a HÉV-ekkel együtt az állam átveszi.

Érthető, hogy Tarlós ezzel nem dicsekedett, hiszen pénzért ment be Orbán irodájába, de úgy jött ki, hogy még a HÉV-et is elvették tőle. Mindenesetre Tarlós az Orbánnal való tárgyalás folytatását ígérte, de mint kiderült, Orbánnak esze ágában sincs tovább egyeztetni a főpolgármesterrel.

Januárban aztán folytatódott az adok-kapok. Múlt héten a BKK felszólító levelet küldött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, amelyben megírták: ha a kormány 15 napon belül nem rendezi az agglomerációs közlekedés finanszírozását, a főváros felmondja a megállapodást. 

Fotó: BKK
Fotó: BKK

Itt már kicsit keverednek a dátumok, hiszen ez a 15 nap valamikor a jövő héten jár majd le, miközben Tarlós a múlt pénteki szokásos sajtótájékoztatóján azt mondta: február 17-ig biztosan közlekednek az agglomerációs járatok, 

de hogy utána mi lesz, az nem a mi dolgunk.

(A Fidesz vezető politikusaival rendszeresen konfliktusokat vállaló, de a miniszterelnökhöz irracionálisan lojális Tarlós ezúttal már nem tagadta, az adómódosításoknak a távollétében és a tudtán kívül való elfogadásával a Fidesz a hátába vágta a kést, ráadásul mindössze pár nappal azután, hogy a Fidesz kongresszusán Tarlós gyakorlatilag körbenyalta a komplett pártot, amelynek egyébként még csak nem is tagja.) 

Az NFM viszont nem érzi úgy, hogy adósa lenne a BKK-nak, ők 18 milliárd forinttal járulnak hozzá a budapesti közösségi közlekedéshez. A kormány szerint tehát ebben a 18 milliárdban benne van a budapesti és az agglomerációs közlekedés támogatása is. A tárca szerint a főváros amúgy sem nagyon ugrálhat, 2022-ig ugyanis szerződésük van. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minapi, BKK-val kapcsolatos állásfoglalása olyan mértékű tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot, hogy ha én lennék a miniszter, akkor azt, aki ezt az állásfoglalást fogalmazta, kirúgnám az állásából

– így reagált Tarlós kedden az NFM felvetésére, de az igazi balhéra szerdáig várni kellett. 

A Népszabadság ugyanis megtudta, hogy Orbán Viktor a decemberi találkozón gyakorlatilag leléptette Tarlóst; a miniszterelnök közölte a főpolgármesterrel, hogy neki Budapest nem finanszírozási, hanem irodalmi kérdés és ha rajta múlna, a főváros egyetlen fillér uniós támogatást sem kapna. 

Az Orbánhoz a végsőkig hű Tarlósnak ez már sok volt, végigturnézta a hazai médiát és mindenhol elmondta: emberileg csalódott Orbánban. Ahogyan az Indexnek mondta

Szégyellje az magát, aki így bánik a szövetségesével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik