Közélet

Lázár János édesapja és nagybátyja is vett földet Hódmezővásárhelyen

Idősebb Lázár János csaknem 40 milliót költött 14 hektárnyi területre, Gyapjas Károly pedig 111 hektárt vett 180 millióért.

14 hektárnyi állami földet vett meg Hódmezővásárhelyen Lázár János apja – írja a Nemzeti Földalapkezelő honlapján nyilvánosságra hozott adatok alapján a VS.hu. Egy 10,3 hektáros területet 29 400 000, egy négyhektárost pedig 8 200 000 forintért vásárolt meg.

A portál a miniszter környezetében járt utána, hogy a földet megvásárló Lázár János nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter, mert ő Hódmezővásárhelyen a Zsoldos utcában lakik, az NFA honlapján szereplő cím az édesapjáé.

Egyébként Lázár maga is fektet földbe, legutóbbi vagyonnyilatkozatában 18 különböző helyrajzi számon szerepeltek földek, főleg szántók, de erdő, legelő és mocsár is van a birtokában. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-ben két százaléknyi részvénnyel bír. Politikusként ő is támogatta az állami földek értékesítését, korábban arról beszélt, hogy az állami mezőgazdasági cégek rosszul gazdálkodnak.

A 444 arról ír, hogy a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. Lázár János nagybátyjának érdekeltségébe tartozik. Gyapjas Károly már korábban is „hasított” az állami földpályázatokon, december 23-án 115,5 hektárt vett meg 180,1 millió forintért. Lázár a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-ben igazgatósági tag is volt korábban, és a vagyonnyilatkozatában szereplő földeket is a cég műveli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik