Közélet

Zoknit villantott a miniszterelnök, Olaszország kiakadt

Nagyobb botrány van a politikusok öltözködéséből, mint abból, hogy mi hagyja el a szájukat.

Soha nem volt még ennyire igaz az a közkeletű vélemény, hogy az olasz politikusokat inkább az alapján ítélik meg, hogy mit viselnek, és nem arról, hogy mi jön ki a szájukon – írja az Independent. Az egyik legrégibb napilap, a Corriere della Sera most Matteo Renzi nadrágszárának hosszával van elfoglalva – alaposan kielemeztek egy fotót, ami a Fülöp-szigetek elnökével való találkozón készült.

Europress
Europress

A negyvenéves miniszterelnök francia, német vagy spanyol kollégájához viszonyítva üdítően fiatalosnak számít, de az öltözködése nem elég komoly ahhoz képest, mint amit ebben a korban egy politikustól elvárnának – állapították meg róla. A biztosítékot az vágta ki, hogy a nadrágszár alja és a cipő között arasznyi rés tátong, ahol kivillan élénk színű zoknija.

Egyrészt viselhetne két ujjnyival hosszabb szárú nadrágot, másrészt ha sötétkék vagy fekete zoknit viselne, már nem lenne ennyire rikító – értékelték a látottakat.

Mennyire számít ez komoly dolognak Olaszországban? 2009-ben, amikor az akkori miniszterelnök, Silvio Berlusconi cégbirodalmát megbüntették, a kormányfő érdekeltségébe tartozó egyik tévécsatorna rejtett kamerás felvételt készített az ügyben eljáró bíróról és elképesztő riportot sugároztak arról, hogy a nyilvánosság előtt türkizszínű zoknit visel.

Az olasz ízlésrendőrség nem csak a belföldi politikusokra van rászállva: a brit Munkáspárt vezérének, Jeremy Corbynnak a politikájára például ügyet se vetettek, de keményen ostorozták azzal, hogy úgy néz ki, mintha turkálóból öltözne. Ez alapján a La Repubblica megállapította, hogy „sokat kell még tanulnia”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik