Közélet

Palkovics cáfol: nem az intézményeknek kell kigazdálkodni a béremelést

A felsőoktatási államtitkár szerint rendelkezésre állnak a felsőoktatási béremeléshez szükséges források.

Az államtitkár arra az ellenzéki felvetésre reagált, hogy a felsőoktatási béremelés fedezetét 50 százalékban az intézményeknek kell kigazdálkodniuk, s ezt a döntő többség nem tudja végrehajtani. Palkovics László pénteki online fogadóóráján elmondta, ez a felvetés nem helytálló, a nem oktatói-kutatói közalkalmazotti kör tervezett bérminimumának rögzítéséhez az intézményeknél a szükséges források rendelkezésre állnak.

Szerinte 2015-ben várhatóan a felsőoktatási területen (a betegellátásból eredő hiányt nem számolva) nem lesz kifizetetlen számla úgy, hogy a 2015-ös Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapot a korábbi évektől eltérően alapvetően strukturális projektek végrehajtására, hatékonyságnövelő, kiadáscsökkentő fejlesztésekhez használják fel az intézmények, és csak nagyon kis mértékben adósságkonszolidációra.

A kormány döntése értelmében a doktoranduszok ösztöndíja az első két évben 140 ezer forintra, a második két évben 180 ezer forintra nő majd. A törvény azonban nem visszamenőleges hatályú, az új szabályozás felmenő rendszerben történik. Minden képzésre az a törvényi szabályozás vonatkozik, amely annak megkezdésekor érvényben volt – mondta.

Megerősítette: a kormány döntése értelmében a doktori képzés rendszere 2+2 évessé válik a 2016/2017-es tanévtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik