Közélet

Nyilatkozott kihallgatása után Kovács Béla

A kémügybe keveredett jobbikos képviselő elmondta: egyelőre nem vádlott az ügyben.

Részletes vallomást tettem – mondta a Magyar Időknek Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője, akit gyanúsítottként hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség. A kémügybe keveredett politikus mentelmi jogát november elején függesztették fel.

Kovács a kormánypárti lapnak azt mondta, mindent elmondott, amit tudott és azt is megjegyezte, hogy nem tártak elé titkos dokumentumokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre nem vádlott, mert az ügyészség még nem döntött arról, hogy perre viszi-e az ügyet. Az ügyészeket készségesnek és tisztességesnek minősítette.

Szerinte december 20-ig már nem lesz újabb kihallgatás, mert addig Strasbourgban lesz, és a mentelmi jogának felfüggesztése sem akadályozhatja a képviselői munkát. Elmondta azt is, hogy két héttel ezelőtt házkutatást tartottak nála, de nem találtak semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik