Közélet

Melyik a világ legrosszabb levegőjű városa?

A levegőszennyezettség évente 3,3 millió embert öl meg: többet, mint a HIV-vírus, a malária és az influenza együttvéve. Mégis nagyon sok az olyan város, ahol nem mérik a káros anyagok koncentrációját.

Kína északi részén novemberben kezdődik a fűtési szezon: ebben a térségben sokan mind a mai napig szénnel fűtenek. Nem véletlen, hogy – ahogy a World Air Quality Index weboldalán található adatokból is látszik – télen veszélyesen megugrik a szállópor (PM2,5) koncentrációja. Ezek az apró, 2,5 mikrométernél kisebb részecskék veszedelmes gyilkosok, amelyek a tüdőben lerakódva halálos betegségeket okozhatnak.

A becslések szerint Kínában évente 1,6 millióan halnak meg a szennyezett levegő miatt. A legszmogosabb kínai városnak Pekinget tartják: az Egyesült Államok helyi követségének mérése szerint a múlt hétvégén például 3o1 mikrogramm/köbméter (µg/m³) volt a levegő PM 2,5-szintje, a helyi környezetvédelmi hatóság pedig azt tanácsolta a lakosoknak, hogy ha lehet, maradjanak otthon. Ennek fényében elég meglepő, hogy az idén csak egyetlen kínai város, Lancsou szerepelt az első ötven között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legrosszabb levegőjű városokat összesítő listáján.

Kínában évente 1,6 millióan halnak meg a légszennyezettség miatt (Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)
Kínában évente 1,6 millióan halnak meg a légszennyezettség miatt (Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)

A WHO kutatása szerint a legveszélyeztetettebb városok Indiában és Pakisztánban vannak. A szomorú első helyen az indiai főváros, Delhi áll, ahol egy átlagos napon 153 µg/m³ a levegő szállópor-koncentrációja. Háromszor akkora, mint Pekingben és tizenötször akkora, mint a világszervezet által meghatározott 10µg/m³-es egészségügyi határérték.

Delhiben a nyolcmillió autó, a dízelgenerátorok és a város környéki szénbányák szennyezése miatt az ott élő 4,4 millió gyerek fele súlyos tüdőbetegségben szenved, és évről-évre egyre többen fordulnak orvoshoz súlyos szív-, illetve tüdőpanaszokkal. A WHO-kutatás megjelenése után a sajtó „a világ legszennyezettebb levegőjű városának” kiáltotta ki az indiai metropoliszt – pedig valójában közel sem biztos, hogy megérdemli ezt a nem éppen megtisztelő címet.

A szervezet a kutatás elkészítésekor öt kontinens 1622 városának légszennyezettségi adatait értékelte. Kétségkívül impozáns szám – csakhogy egy friss számítás szerint a világ százezresnél nagyobb lélekszámú városainak több mint kétharmadáról egyáltalán nincsenek adataik. Gary Fuller, a Kings College kutatója szerint kontinensnyi méretű fehér foltok vannak a világ légszennyezettség-térképén, ezért valójában képtelenség megállapítani, hogy melyek a legveszélyeztetettebb városok.

A WHO szerint a legszmogosabb városok Indiában és Afganisztánban vannak Fotó: Kuni Takahashi/Bloomberg
A WHO szerint Indiában és Afganisztánban a legrosszabb a helyzet (Fotó: Kuni Takahashi/Bloomberg)

„Amikor megpróbáljuk légszennyezettség szempontjából összehasonlítani a városokat, csak azokat vizsgálhatjuk, amelyekről vannak adataink – hangsúlyozta Fuller a Guardiannek nyilatkozva. – Márpedig ezeket főként a fejlett világ nagyvárosaiban gyűjtik. Korántsem teljes a kép; ahogy a legújabb műholdas vizsgálatokból is kiderült, egyre több az olyan sűrűn lakott régió, ahol súlyos problémát jelent a levegőszennyezettség.”

A WHO által vizsgált 1622 városból 510 az Egyesült Államokban és Kanadában van. Az afrikai városok közül alig 16, a közel-keletiek közül pedig 24 szerepel a felmérésben, pedig a Föld népességének igen jelentős része ezeken a területeken él. Latin-Amerikában sem túl jó a helyzet: annak ellenére, hogy ez a világ leggyorsabban urbanizálodó térsége, ahol több mint 60 millió ember él, csupán 109 városban vannak mérőállomások.

Sajnos nagyon valószínű, hogy az emberiség túlnyomó többsége folyamatosan szívja a kártékony szennyezőanyagokat, ráadásul anélkül, hogy tudna róla. Aminek rendkívül súlyos következményei lehetnek, hiszen ha nem tudják, hogy a városuk levegője szennyezett, nem is tehetnek ellene semmit. Ezért is hangsúlyozta a WHO szóvivője a mérés fontosságát. „Azok a városok, amelyek folyamatosan monitorozzák a légszennyezettség mértékét, és nyilvánosságra is hozzák az adatokat, minden dicséretet megérdemelnek – mondta. – Ez az első és legfontosabb lépése a légszennyezettség okozta problémák felmérése és orvoslása felé.”

Nyugat-Afrika a világ legveszélyeztetettebb térségei közé tartozhat Fotó: AFP/ LIONEL
Nyugat-Afrika a világ legveszélyeztetettebb térségei közé tartozhat (Fotó: AFP)

Randall Martin professzor, a Spartan projekt vezetője csapatával azon dolgozik, hogy a modern műholdas megfigyelőrendszerek segítségével kiszűrhesse a különösen veszélyeztetett településeket. „Szerintem Delhi azért került a figyelem középpontjába, mert ott folyamatosan vizsgálják a levegő minőségét – jelentette ki a kutató. – Mérések hiányában nyilvánvalóan nagyon nehéz megállapítani, mi folyik az olyan helyeken, mint Nyugat-Afrika vagy a Közel-Kelet.”

Az egyik első műholdas mintavétel szerint a nyugat-afrikaiak 96 százaléka olyan településeken él, ahol a WHO-határértéknél nagyobb a légszennyezettség. A fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szennyezőanyagok a Szahara homokjával és a levegőbe kerülő tengeri sóval keveredve rendkívül komoly tüdőpanaszokat okozhatnak.

Nigéria fővárosában, Lagosban az év eleje óta állandó a szmog. „Az emberek tudják, hogy [a szmog] árt az egészségnek, de nem tartják annyira veszélyesnek a helyzetet, hogy nyomás alá helyezzék a kormányt – mondta a Guradiannek nyilatkozva Udeh Chiagozie, az ENSZ környezetvédelmi programjának nigériai illetékese. – Rengeteg a közúti közlekedésre alkalmatlan autó, sokan használnak generátorokat, és az ipar – különösképpen az olaj- és gázipar – is nagyban hozzájárul a levegőszennyezéshez. Nem véletlen, hogy állandó a szmog.”

Nemrég egy öthónapos kutatást végeztek Lagosban: mint kiderült, nyolc vizsgált helyszínből ötön magasabb – egyes helyeken közel kétszerese – volt a szállópor-koncentráció, mint az éves átlag Delhiben.

A szállópor ártalmasabb, mint a nitrogén-dioxid
A szállópor ártalmasabb, mint a nitrogén-dioxid (Fotó: Europress)

Természetesen, nem a szállópor az egyetlen olyan veszélyes szennyezőanyag, amely megtalálható a városok levegőjében – de az egészségre nézve messze ez a legártalmasabb. Jóval több ember haláláért felelős, mint például a dízelmotoros járművek kipufogógázaiból származó, a VW-botrány miatt az elmúlt hónapokban világszerte hírhedtté vált nitrogén-dioxid (NO2). Igaz ugyan, hogy Európában nagyon elterjedtek a dízelautók, és Londonban például – részben az ikonikus piros buszok miatt – valóban komoly gondot jelent az NO2-szennyezttség, de közel sem akkorát, mint a szállópor.

Arról nem is beszélve, hogy míg a londoniaknak minden lehetőségük megvan arra, hogy – például az Európai Bírósághoz benyújtott keresetek révén – rákényszerítsék a kormányt az szennyezőanyag-kibocsátás visszafogására, világszerte több száz, talán több ezer olyan város van, amelynek lakói nincsenek ilyen kedvező helyzetben. Annál is kevésbé, mivel a kormányuk arra sem veszi a fáradtságot, hogy mérje a levegőszennyezettség mértékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik