Közélet

Brüsszelt küldik a közmédiára, Vajnára

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője a közmédia finanszírozásának és a TV2 megvásárlásának vizsgálatát kéri az Európai Bizottságtól.

Niedermüller Péter emlékeztetett rá, hogy a közmédia finanszírozása az uniós szabályok szerint akkor nem számít tiltott állami támogatnak, ha mértéke arányos az ellátott közfeladattal. A párt alelnöke és EP-képviselője ugyanakkor úgy véli, a közmédia 80 milliárd forintos állami támogatása, a magyar piacot rendkívül erősen torzítja.

Ebből a forrásból a közmédia nemcsak kulturális, nevelési és tájékoztatási feladatokat lát el, hanem például 24 órás sportcsatornát is üzemeltet, illetve direkt politikai propagandát folytat.

A közszolgálati érték-mérés, amelynek transzparenciát kellene biztosítania a közpénzek felhasználásában, sem felel meg az európai normáknak a szakértők szerint, sem objektívnek, sem függetlennek nem tekinthető.

Az ellenzéki politikus úgy látja, más szempontból is felvetődik a médiapiac állami befolyásolásának gyanúja, hiszen meg nem cáfolt sajtóhírek szerint a TV2 megvásárlásához szükséges tőke jelentős részét a százszázalékos állami tulajdonú Eximbank biztosította Andy Vajnának. Amennyiben ez igaz, az szintén felveti a gyanút, hogy burkolt módon állami tulajdonszerzés történt e területen.

Niedermüller Péter ezek alapján azt kéri, az Európai Bizottság vizsgálja meg, hogy a TV2 megvásárlása és a közmédia finanszírozási gyakorlata megfelel az uniós szabályoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik