Közélet

Orbán abszurd koalícióról és titkos megállapodásról elmélkedett

Ülésezik a Magyar Diaszpóra Tanács, méghozzá ötödik alkalommal. A kormányfő szerint már senki nem vonhatja kétségbe, sikeres volt Magyarország átalakítása.

Világnemzet vagyunk, és a diaszpóra magyarsága kapocs az összmagyarság vonatkozásában, mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes

A kormányfő helyettese a tanácskozást megnyitva kiemelte: nem azért váltunk világnemzetté, mert így akartuk, hanem mert a történelem így alakította. Ebből a látszólagos hátrányból kellett megpróbálni előnyt kovácsolni, ami láthatóan sikerül is. A világ minden részén vannak szervezett magyar közösségek, amelyek nem úgy viselkednek, mint “egy szabadcsapat vagy a partizánok”, fogalmazott.

Semjén Zsolt megköszönte, hogy a diaszpóra magyarsága és szervezetei hazafiként álltak ki, amikor Magyarországot méltatlan támadások érték.

Vége a demokráciaexportnak

Végét járja a nyugati dominanciára épülő világgazdasági rend, a nyugati katonai dominancia és a “demokráciaexport”, mondta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország már nem a problémához, hanem a megoldáshoz tartozik.

A kormányfő előadásában arról beszélt, hogy egy világhatalmi, világgazdasági és világpolitikai átrendeződés “kellős közepén vagyunk”, a Nyugat folyamatosan veszít befolyásából.

A világgazdaság súlypontjának Keletre helyeződése nem átmeneti jelenség, a nyugati katonai dominancia szintén lezárulóban van, és “a demokráciaexportra, az emberi jogok exportjára épülő világpolitikai kurzusnak is a végén járunk”.

Hozzátette: Európát az amerikaiaknál is súlyosabb gondok gyötrik, az európai gazdaság továbbra is “elmeszesedett”. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha Közép-Európa nem lenne tagja az Európai Uniónak, a közösség gazdasága zsugorodna.

Magyarországról szólva ugyanakkor Orbán Viktor azt mondta: az ország megújítási kísérletének sikerességét ma már olyan “fényes tekintetű” helyeken sem illik kétségbe vonni, mint Brüsszel.

Abszurd koalíció

Abszurd koalíció alakult az illegális bevándorlás ügyében, állítja Orbán Viktor, aki szerint ez a koalíció az embercsempészek által foglalkoztatottak tízezreinek hálózatából áll, sokmilliárdnyi üzleti érdekkel, valamint üzletemberek által fizetett jogvédők csapatából, és az unió egyes vezető politikusaiból.

Ennek eredményeként ma beszállítjuk Európába azokat az embereket, akik vagy arra kényszerültek, vagy arra a döntésre jutottak, hogy elhagyják azt a földet, ami az otthonuk volt – hangoztatta.

A kormányfő kifejtette: nem arról van szó, hogy nem tudják őket feltartóztatni, hanem “mi magunk” szervezzük őket, küldünk járművet értük, és helyezzük hatályon kívül azokat a törvényeket, amelyek normális migránspolitikát tennének lehetővé. Újabb kori népvándorlásról van szó, és a migránsok nem bejönnek, hanem lerohanják Európát – jelentette ki.

Titkos megállapodás

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a napokban kiderül egy “titkos háttérmegállapodás” arról, hogy az Európai Unió befogadna 400-500 ezer szír menekültet.

A kormányfő arról beszélt, hogy akár még a héten Berlinben bejelenthetik ezt a javaslatot, amely ugyan kikerült a múlt heti EU-Törökország megegyezésből, de szerinte létezik “ez a titkos háttérmegállapodás”.

Azt mondta, hogy óriási nyomás lesz Magyarországon és a többi visegrádi tagállamon amiatt, hogy ezeket az embereket nemcsak behozni akarják Európába, hanem rögtön szét is osztani a tagállamok között “kötelező erővel”.

“Mi ezt nem tudjuk elfogadni” – jelentette ki a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik