Közélet

Sziget: nem szólhatott be a kormánynak az egyik fellépő

A német zenész, Shantel interjút adott a Frankfurter Allgeimeine Zeitungnak, amelyben azt állította: roppant kellemetlenül érezte magát, mikor 2 éve fellépett a Sziget Fesztiválon, mert a szervezők a szerződésében kikötötték, hogy nem kritizálhatja a magyar kormányt az élő közvetítés alatt.

Shantel – polgári nevén Stefan Hantel – azt is állította: ennek ellenére mégis beszólt, ami miatt néhány fiú megvárta a backstage-ben. Sőt, mivel már korábban is kritizálta Orbán Viktort, gyűlölködő e-mailek tömkelegét küldték neki. A zenész arra is kitért: december 16-án újra fellép Budapesten, ami miatt az ellenségei már most szervezik, hogy elmennek a koncertjére, de őt ez nem zavarja.

A vádakkal kapcsolatban a hvg.hu megkérdezte a Sziget Fesztivál főszervezőjét, Gerendai Károlyt, aki azt nyilatkozta:

Képtelenség, hogy ilyen, a politikai véleményt korlátozó passzus lenne a Sziget és bármely fellépő közötti szerződésben.

Gerendai elmondta: jellemzően a külföldi előadók maguk küldik meg a szerződéseket, így „hacsak ők bele nem írtak ilyet”, nem szerepelt ilyen klauzula Shantelnél sem. A szigetes formaszerződésekben legfeljebb annyit kérnek az előadóktól, hogy tartózkodjanak a fellépők mások érzékenységét sértő megjegyzésektől.

Ezért a főszervező nem is érti, miért mondhatott ilyeneket a német zenész, és emlékeztetett rá: számos esetben volt már a Szigeten olyan beszólás a fellépők részéről, aminek erős politikai üzenete volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik