Közélet

Vesztegetési botrányba keveredett a balmazújvárosi polgármester

Elődje, Tiba István, aki azóta fideszes parlamenti képviselő lett, szintén érintett az ügyben, de őt még meg sem hallgatták eddig. Az elsőrendű vádlott ügyvédje Lázár Jánost is beidézné.

Hivatali vesztegetés miatt állították bíróság elé a balmazújvárosi polgármestert, Veres Margitot. Azzal vádolják, hogy még jegyzőként átvett ötmillió forint készpénzt egy vállalkozótól, akinek a cége épp aznap kapott 180 millió forintot, majd másnap a pénzt átadta Tiba István akkori polgármesternek. Tibát, aki azóta fideszes parlamenti képviselő lett, az ügyészség még csak ki sem hallgatta – írja a Népszabadság.

Veres Margit büntetőpere csütörtökön kezdődött. A vádiratból kiderült, hogy a volt jegyző 2012-ben úgy tálalt a városi képviselőknek egy 450 millió forintos állami támogatást, amelyet bármilyen önkormányzati feladatra el lehetett volna költeni, hogy abból 180 milliót csak arra a rendezvénycsarnokra lehet fordítani, amit K. Sándor másodrendű vádlott cége kezdett építeni. Az ötmilliót K. Sándor adta át Veresnek, amiből a jegyző megtartott 450 ezer forintot, a többit másnap átadta Tibának.

Egy titkos adatgyűjtés során készült hangfelvétel szerint a volt polgármester mondta Veresnek, hogy „vegyen ki belőle 400-at”. Erről a volt jegyző azt mondta: korábban Tiba kért tőle kölcsön pénzt, hogy abból az önkormányzat fizetési kötelezettségeit teljesítse, de nem írtak erről szerződést, mert megbíznak egymásban. Veres szerint ő nem követett el bűncselekményt, nem vezette félre a képviselőket, mindenre az akkori polgármester kérte meg. A vállalkozó pedig azt mondta, ártatlanul hurcolták meg, a pénzt ő is kölcsönbe adta a polgármesternek, amire kamatot nem kért és szigorú határidőt nem szabott meg.

Veres Margit védője rejtélyesnek nevezte, hogy az ügyészség nem hallgatta meg Tiba Istvánt, ezért indítványozta kihallgatását, és hozzátette, hogy a 450 milliós állami támogatás miatt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanúkénti meghallgatását is javasolja.

A tárgyalás február 25-én folytatódik, Tibát a következő napon ki fogják hallgatni tanúként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik